2010. szeptember 30., csütörtök

Spirituális élmények és Auralátás.




Három azaz három olyan élményt írok le melyből megtudhatod mit lát az, aki Tisztánlátónak mondja magát. HELYTELENÜL !


Azzal kezdem, hogy az Auralátás nem azonos szerintem, a Tisztánlátással. Az Auralátás Léleklátás, mégpedig a KEDÉLYLÉLEK-ENERGIÁT látja az, aki látja az Aurát. Tisztáznám az eddig leírt fogalmakat. KEDÉLYLÉLEK nem más mint az Érzelmeink. Szellemiségünk, vagyis a gondolataink, és a kommunikáció a TUDATLÉLEK. A kettő egyesülve a Testben az ATMAN Test,-lélek,-Szellem egysége. (egyébként az egész Világegyetemet,benne a Természetet is a Hármasság jellemzi és vezérli. Hit világunkban Atya, -Fiú, -Szentlélek, Gondolat,- Tett,- Következmény stb.


Márt fiatal koromban is észrevettem magamon, hogy látom a másik emberen milyen hangulatban van és láttam színeket egyes esetekben a Teste körül, de nem tudtam mi az. Senkinek nem mertem róla beszélni, mert hol jött a kép, hol meg nem láttam semmit. Történt aztán egy alkalommal, hogy Pécsen az Árkádban láttam egy nőt bejönni olyan színe volt mint akit akkor festettek be Narancssárga színűre, de körülötte halvány pirosban remegett a levegő. Amikor meglátta a pék árú pultot elmúlt minden róla, és teljesen átváltozott Sárga és Ferhér átmenetbe a körülötte lévő vibrálás. Az eladó lett, most narancssárga, sőt még sötétebb. Valamin veszekedni kezdtek, látszott, hogy nem egyeznek meg valamiben, A nő nevezzük vevőnek, oda fordult hozzám és könyörgően így szólt hozzám. Ez a tetű a falumbeli volt és nem képes adni két sajtos tekercset. Közbeszólt a piros színbe átváltott eladó, ugyan hányszor adjak még ? arra nem gondolsz valakinek ezt be kell fizetni,mert leszámolunk műszak végén. A vevő erre átváltozott a köldök csakrától fölfelé ilyen színűvé, ez a közöny színe !


Vettem neki három sajtos tekercset külön mint magamnak és nagyon megörült. Az egész felső teste különböző színeket kezdett ölteni, például a homlok csakra és a torokcsakrája élénk sárga, a szív tájéka meg zöldből kifutó rózsaszínt


mutatott. Ekkor jöttem rá a hála színe a rózsaszín !


Második esetem a Budapest-Győr buszjáraton történt. Korán kellett menni mert éppen akkor vizsgáztam Asztrológiából,és időben el kellett érnem a Helyszínre. Egy fiatal 30 év körüli Hölgy mellett sikerült helyet kapnom az eléggé zsúfolt korai járaton. Elő vettem a jegyzetemet, és nézegettem. A hölgy először elfordult és egyre többször rám nézett de nem szólt semmit. Az egész fej tájéka csupa zöldes Sárga színben látszott. Egyszer csak amikor megjelent a piros árnyalat,megszólalt, mit tanul ? kérdezte. Semmi csak átnézem amiben még mindig kételkedek válaszoltam. Rám nézett és mosolyogva megjegyezte. Bár Én lennék mindenben ilyen biztos mondta és nyomatékkal hozzátette még a szeme is mosolyog. Elmondtam hova megyek és miért, Felvidult és egész testében a fehér és sárga szín volt látható kékes árnyalattal a hasi csakra táján kifutóban. Később Győrben az -egyik áruházban találkoztunk és megismert. Kérdezte a vizsga eredményét. Kitűnőre vizsgáztam feleltem. Tudtam tudtam és jobban örült mint Én. Megjegyeztem magamnak az arcát mondta végül, tudja olyan jó érzés fogott el ott a buszon amikor azt mondta "Csak azt nézem át amiben nem vagyok biztos" Látszott magán , hogy amit mond azt őszintén mondja és tiszta meggyőződéssel. Miből látta kérdeztem ? nem is tudom, felelte csak olyan mosolygós volt a kék szeme. Akkor is mint a buszon az elégedettség színe látszott rajta ez pedig a SÁRGA.


Harmadik esetem a kis falumban Rábapatonán esett meg velem. Miután riportot készített velem a Rábaközi Televízió öszzefutottam egy régen látott úriemberrel. Messziről nyújtotta a kezét és Mosolyogva ismételte. Gratulálok Sanyikám ! Nem voltunk közeli barátságban, de mindig tiszteltük egymást,így hát jól esett a gratuláció. Az egész ember csupa Fehér és sárga színnel körülvéve látszott és zöld volt a szívcsakra környéke. Elmondta milyen problémája van az egészségével ekkor átváltott indigó színűre és néha lilás árnyalatúra.


AZ ELÉGEDETTSÉG SZÍNEMMEL ÍROM E ZÁRÓ SOROKAT, NEM IGAZ AZ ÁLLÍTÁS MISZERINT, AZ AURÁT A RÖNTGEN LÁTJA VALÓSÁGOSAN,MERT A SPIRITUÁLIS LÁTÁS EGYEDI, ÉS GONDOLATI TISZTASÁG, AZ ÉRZELMEINK HULLÁMZÁSÁT ADJA VISSZA A MÁSIKAT SZEMLÉLVE.

1 megjegyzés:

  1. Tetszik mind a három eset, nagyon érdekes.
    Szeretem az aurával kapcsolatos témákat.

    VálaszTörlés